01:Chapter

Éreztél már olyat valaha, hogy teljesen magányos és elveszett vagy ebben a világban? Hogy van egy legjobb barátodnak nevezhető személy, még sem mondasz el neki mindent? Csupán látszat az egész mindenki előtt, legfőképp előttem. Elhitetem magammal, hogy minden rendben van, miközben tudom, hogy ez nem igaz. Egy éve élem ily módon életemet, mióta családunk egy újabb személlyel gazdagodott. Hiányoznak a barátaim, az apukám szeretete, de legfőképpen a régi életem, mikor minden mesébe illően tökéletes volt.

 -Soo Neul! El fogsz késni az iskolából! - érintette meg valaki a vállamat. Magamban mindig reménykedtem abban, hogy egyszer az anyukám mosolygós arcára kelek fel, de helyette a bejárónőt pillantottam meg. Szerte álló hajjal kikászálódtam az ágyból, és elvégeztem a megszokott reggeli tevékenységeimet.

 -Mrs. Jung? - torpantam meg az ajtó előtt reményteli arccal. - Apa mikor jön ma haza?

 -Munka után ki kell mennie a reptérre Chae Rin kisasszonyért.

 -De hát miért neki kell kimennie érte? - értetlenkedtem. Szolgák sokasága hemzsegett a ház körül, kizárt, hogy valaki ne tudná elintézni helyette.

 -Azt mondta, szeretné személyesen köszönteni őt.

 -Hm, értem. Köszönöm - hajoltam meg csalódottan, majd elhagytam az épületet, és az autó felé vettem az irányt.

 -Jó reggelt, Kisasszony - köszöntött a fekete öltönyös férfi mosolyogva. Kinyitotta az ajtót, én pedig kényelembe helyeztem magam a bőr ülőgarnitúrán.

 -Magának is, Ahjusshi! - Tízéves korom óta majdnem minden nap ő fuvarozott el az iskoláig. Formálisan szólítottuk egymást, mégis nagyon közeli kapcsolatban álltunk egymással. Min Sung néhány utcával lakott arrébb, minden reggel a kapujuk előtt várt az érkezésünkre. 

 -Jó reggelt! - vetődött be mellém legjobb barátnőm. Táskája félig lelógott a válláról, a haja néhány helyen borzosan szétállt, egyenruháját pedig nem gombolta be teljesen.

 -Csak nem elaludtál?

 -De! Csoda, hogy felkeltett az édesanyám. Különben várhattál volna egy ideig.

 -Ezért nem kell a nyár utolsó hetében fent maradni hajnalig! - néztem rá gúnyosan, majd kitört belőlem a nevetés, mikor megbökött, reagálva a kijelentésemre.

 -Te is elaludtál, mi?

 -Talán.

 -Pedig jobban tennéd, ha éber lennél az első napon. Állítólag egy fiatal és jóképű tanár jön Mr. Lee helyett - kuncogott halkan.

 -Én szerettem Mr. Lee-t, és sajnálom, hogy nyugdíjba megy - gördült le a szám.

 -Ezt csak azért mondod, mert te voltál a kedvence! Remélem, most én leszek az a szerencsés.

 -Nos. Fighting, Unnie! - szálltam ki az autóból. 

 -Oda menjünk a többiekhez? - pillantott az egyik oszlop előtt gyülekező lánycsoportra. 

 -Ne.

 -Jó - bólintott megértően, és kérdő pillantásokkal figyelt. Tudta, ha inkább az egyedüllétet választom, valami biztosan történt. - Mesélj! Mi a baj?

 -Chae Rin ma hazajön.

 -Átjöjjek este? 

 -Ma mentek az apukád üzleti partijára - emlékeztettem.

 -Kihagyhatom. 

 -Nem kell - szorítottam meg a csuklóját, és behúztam az iskola épületébe. Helyet foglaltam a megszokott helyemen, azaz a középső padsor utolsó székében. Min Sung előttem telepedett le. 

Az órák ma a szokottnál lazábbak voltak. Nem tanultunk, csak tengettük az időt, hogy újra beleszokjunk az iskolai életbe. Lelkileg felkészítettek minket a végzős élet nehézségeire, miszerint az elkövetkezendő hónapjaink csak szigorú tanulásból fognak állni, hogy a lehető legjobb egyetemre kerülhessünk be. Az utolsó óránk testnevelés volt, és az is lesz minden egyes tanítási nap végén. Mivel ez a tantárgy kevésbé fontos számunkra, inkább csak arra szolgál, hogy a sok tanulás után egy kicsit kikapcsoljunk, és kimozduljunk a padok mögül. 

 -Kíváncsi vagyok már az új tanárra - pislákolt folyamatosan az ajtó irányába Yoon Ah. Az öltözőben vártunk a kopogtatás hangjára, ami azt tudatosította velünk, hogy fáradjunk ki onnan. 

 -Ki nem? -  nevetett Ji Hyun. - Mr. Lee-nél csak jobb lehet. 

 -Szerintem jó tanár volt - szólaltam fel őszintén, mire annyi lesajnáló pillantással jutalmaztak meg, mint még soha. 

 -Szép reggelt, harmadikosok! - jött be egy fiatal férfi az öltözőbe, mire mindenki kikerekedett szemekkel bámulta az illetőt. A lányok a kinézetén lepődtek meg ennyire, én pedig azon, hogy kopogtatás nélkül befáradt a női öltözőbe. Leült a velem szemben lévő padra, Yoon Ah mellé, aki látszólag enyhe sokkot kapott. - Kim Joon Myun a nevem. Én fogom az utolsó évetekben tanítani a tantárgyat Mr. Lee helyett. Remélem jól kijövünk majd!

 -Szerintem is Mr. Lee a legjobb - gúnyolódott Yoon Ah, majd kiment a többiekkel az újdonsült tanárunk után. Megforgattam szemeimet, és követtem őket Min Sung kíséretével. Én voltam a legalacsonyabb lány az osztályban, ezért a sor legvégén álltam meg. Olyan egyedül érzem magamat itt hátul. Bár, a valóságban is ugyanígy érzek, szóval ez nem újdonság. 

 -Hé, te, ott hátul! - mutatott felém az egyedüli férfi az épületben. Kikerekedett szemekkel néztem fel rá, a meglepődöttség csak sugárzott az arcomról. - Lennél a szertár felelős? 

 -Nem - válaszoltam határozottan, mire elnevette magát. 

 -Akkor megfogalmazom másképp. Hozd ide a labdákat a szertárból - nyomta a kezembe a kulcsot. Egy helyben ácsorogtam még mindig, szinte fel sem fogtam az imént elhangzott párbeszédet. - Most!

 -Yah! Miért pont én?! - morgolódtam magamban. A lányok hangos nevetésben törtek ki, még sosem éreztem magamat ennyire szégyentelenül. Egy neves magániskola diákja vagyok pont úgy, mint az összes jelenlévő diák ebben a helyiségben, még is lekezelően bánnak velem már az első nap. - Megyek már! - lendítettem fel kezeimet védekező pózba, és már el is siettem onnan. 

-Soo Neul, te mit keresel itt? - szólalt meg valaki mögöttem a folyosón. Megfordultam, és szemben találtam magamat az igazgató úrral, aki a kávéautomata előtt várakozott italára.

 -Mr. Kim elküldött a sporteszközökért - váltottam olyan hangnemre, hátha megsajnál az illető, és számon kéri az új tanárt, amiért velem végezteti el saját feladatait. Ehelyett olyan választ kaptam, amelyre igazán nem számítottam.

 -Nos, akkor igyekezz! Ne várakoztasd meg a többieket! - intett kezével, hogy szaporábban. A szó is megakadt a nyelvemen, nem tudtam kibökni semmit sem a döbbentségtől. Úgy öt percig elvacakoltam a labdák cipekedésével, ugyanis tizenöt labdára volt szükségem, hogy az összes lánynak jusson egy darab. Útközben egy-egy kiesett a kosárból, ezért minden alkalommal meg kellett állnom, hogy újra összeszedjem őket. Győzedelmes vigyorral az arcomon bementem a tornaterembe, és leraktam a padra a kért tárgyakat. Mindenki törökülésben ült a tanár körül, épp Yeon Mi fejezte be saját maga bemutatását. 

 -Az a szerencsétlen ott pedig Soo Neul - mutatott felém Yoon Ah, ezért mindenki felém fordult. Mr. Kim rosszallóan ránézett, amiért most az egyszer hálásnak éreztem magamat. De ez az érzés hamar el is múlt. 

 -Oh, igen. Az új szertárfelelős - biccentett az idősebb. Mindenki nevetésben tört ki, én pedig tehetetlenül ácsorogtam. Mikor azt kívántam, hogy újra a figyelem központjában lehessek, nem így képzeltem el ezt az egészet.